Biztos vannak köztünk olyanok, akik épp azon morfondíroznak, hogy munkahelyet kellene váltaniuk. Ennek oka lehet a pénz, a távolság, a környezet, a kollégák, gyakorlatilag bármi.

Velük szeretném megosztani pár tapasztalatomat azzal kapcsolatban, ami nekem eddig szinte biztos recept volt arra, hogy minimum visszahívjanak. Nem érzem magam jobhoppernek. Minden eddigi -egyébként nem sok- munkahelyemhez úgy álltam, hogy remélem innen megyek nyugdíjba, de ha mégsem, a bizalmat akkor is megszolgálom és ha távozom, akkor hiányozni fogok.

Ha úgy döntünk, hogy na, most már megérett a szituáció arra, hogy bedobjuk a CV-t a köztudatba, akkor először is kell egy CV. Jobban mondva kettő, egy magyar és egy angol. Ez mondhatni minimum, ha pedig a célkitűzésben szerepelnek további nyelvterületek is, akkor az adott nyelvre szintén készítsük el a CV-nket.

Ebben az első cikkben az önéletrajzról beszélgetünk.

A CV legyen is sablonos és ne is. Redditen ha felmegy az ember a https://www.reddit.com/r/resumes/ subredditre, látja, hogy az utazóközönség kreativitásának a csúcsa, ha valaki megtalálja Wordben a hasábok használatának a lehetőségét. Sehol egy szín, egy fénykép.

Egy random CV Redditről.

Ez egyik szempontból szomorú, cserébe jól bemutatja, mi az amit érdemes elkerülni. Sok olyan történetet írnak a userek, melyek szerint nem nagyon hívják őket vissza. Vajon mit rontanak el?

Tulajdonképpen semmit, csak nem érdekes, amit csinálnak. Nem kelti fel a figyelmet. Megmutatom az én CV-met, sok titok nincs benne, a profilomon ezek az infók egyébként is megtalálhatók. Amit kibluroztam Screenpressoval, azokat pedig egy üzenetben elmondom bármikor. A Screenpresso egyébként életeket tesz jobbá, használjátok!

Az én CV-m első oldala, a többit is megmutatom igény esetén!

Ha alaposabban megnézzük, észrevesszük, hogy itt már néhány önálló gondolat akad, én is megtaláltam a hasábtörést és még színt is sikerült szerintem egészen jól választanom.

A struktúra átlátható, jól elkülönülő blokkokban van elhelyezve az információ. Ahol elég a felsorolás, ott felsorolok, ahol meg szeretném osztani, hogy ott és akkor mit csináltam, ott kifejtem. Lényegretörően, tömören. Azt, hogy már az óvodában is vezéregyéniség volt valaki és sok matricát kapott az óvónénitől, azt nem itt kell elmondani, majd kiemeli az interjún, amikor megkérdezi az érdeklődő HR-es, hogy mi az amire büszke az életében.

A CV hossza függ az adott jelölt szenioritásától. Egy tekintélyes tapasztalattal rendelkező vezető fejlesztőnek nem kell beleférnie 2 oldalba. Ugyanakkor ha junior szinten mozgolódunk, valószínűleg nem fogjuk a papír másik oldalát is elhasználni, így oda tud írni az asztal másik oldalán ülő személy.

Van a CV-knek egy következő szintje. Ez, amit most megmutatok, egy egyetemi hallgató sráctól jutott el hozzám, akkor is tetszett és most is nagyon tetszik.

Igyekeztem GDPR compliant lenni

Beosztástól függetlenül bárkinek megmutattam, ez felkeltette az érdeklődést. Jó ránézni, nagyon szép. DE.

Egy ilyen CV addig működik, ameddig képernyőn nézzük. Márpedig olyan interjún, ahol a CV-nk nem volt kinyomtatva valami rettenet újrahasznosított papírra, még nem nagyon voltunk. Ha találtak rajta olyat, ami kifejezetten profilba illik, még jól össze is volt firkálva.

Ott sajna nem fog működni a zöld a zöldön és sávdiagramokon lévő feliratból sem fogunk semmit látni.

Arra gondolok, hogy csodákat lehet művelni CV terén, de nem minden esetben érdemes. Ha készítünk egy ehhez hasonló már akár one-pager weblapnak is beillő CV-t, abból tényleg csináljunk egy weblapot. Onnan pedig lehessen letölteni egy olyan verziót, amit a sajna kevésbé ideális valóságban is tudunk használni.

Legközelebb interjúzunk, addig pedig akinek esetleg szüksége van segítségre a CV-jéhez, keressen bátran!